. mese . irodalom . grafika . animáció . spot . zene / hang . blogok . Zozó Amerikában .

Agra . rövidfilmek . szpotok .

Lásson. Értsen. Agra.

Pápua Péter

Mintegy 25 évvel ezelőtt, 1988-ban, Péter sorkatonai szolgálatát töltötte, természetesen otthonától a lehető legmesszebb, Szentgyörgyvölgyben, határőrként. Szüleink rájuk nem jellemző módon ez egyszer szembefordultak a rendszer akaratával, és elérték, hogy Budapestre kerüljön. Megfosztva elit besorolásától, határőrből "nyúl" lett, azaz a honvédséghez került és megnyílt előtte a Fáy utca munkás-építő alakulata. No meg az írnoki szoba, ahol hamarosan felbukkant egy barátságos figura - mindenki mástól eltérően könyvvel a kezében: Nagy Elek, az Agra Kulturális Utazási Társaság majdani alapítója és ügyvezetője…

Így rendezte hát az Úr az Égi Szálakat, hogy azok ott ketten találkozhassanak.

Az utazási társaság 1998-ban került megalapításra, Péter több mint 10 éve oszlopos tagja a csapatnak, többet utazott és utaztatott ezidáig, mint Marco Polo, meg  Kolombusz Kristóf összesen. /Az információ nem hiteles, Marco, egyébként, ha tehetné szintén az Agrával utazna./

Így mutatta hát meg az Úr az Ő fiának az Ő szent helyeit, népeit és kultúráit, és látá, hogy ez jó.  Az Agra pedig azt tűzte ki missziós feladatának, hogy kiváló stábjának segítségével ne csak megmutassa jó pénzért bamba ábrázatunknak,  hanem meg is értesse agyunkkal és szívünkkel azokat a morális és kulturális alapokat, amelyek a fennálló világrend szerint csak az emberi organizmus idejemúlt fantáziálását jelentik. Mivel morális értékrendünket sem idejemúltnak, sem agyszüleménynek nem tartjuk, a magunk eszközeivel örömmel csatlakozunk az előttünk szólókhoz. G.L.

 

Rövidfilmek

 

Granturismo/ 2010/

Fényképezőgéppel rögzített film. A felvételek Indiában, Dél Indiában, Nepálban, Szentföldön, Mexikóban, Peruban, Vietnámban, Etiópiában, és Kínában, készültek.

Kép: Gáspár Péter Vágás, zene: Gáspár László

 

A „miszter” folyamatosan járja a világot, és ahogy csoportvezetői munkája engedi ír, jegyzetel és természetesen fotóz. Az utak forró zsongásukkal, fűszeres illatukkal, évezredes falaikkal és szépséges nőalakjaival mélyen beleszövik magukat írói munkáiba. Ilyen pillanatokat publikál blogjában is, amely oldalunkról immár elérhető. Egy útja során azonban olyan fotoapparatot vásárol, mely meglepő minőségű videofelvétel készítésére lesz alkalmas. Mivel a „miszter” előszeretettel vegyül a köznéppel, ebédel a helyi kifőzdék zsongásában, vagy támasztja a pultot ráérő estéin bádogkaszinók cigarettafüstjében, utcai bolyongásainak felvételei méltán hoztak izgalomba engem is. Elhatároztam, hogy meglepem őt és az irodát egy kompozícióval, mely ezeket a gyalog és mindenféle járművön készült filmecskéket olvasztja magába, felgyorsítva. Igy született meg a Granturismo című rövid útifilm. Mivel a felvételek menet közben, zötykölődve készültek, rázkódásuk is felgyorsult. Ez kissé megnehezíti a film megtekintését, és mivel híján voltam még a különböző képstabilizációs programoknak /ami jelen esetünkben sem sokat segítene/, nemes egyszerűséggel stíluselemként kezelem a jelenséget. A Film zenéjéhez nem akartam neves előadók munkáit felhasználni, így azt magam készítettem el.

 

 

 

Világszem/ 2010/

Fényképezőgéppel rögzített film. A felvételek Indiában, Dél Indiában, Nepálban, Tibetben, Szentföldön, Mexikóban, Peruban, Bolíviában,Vietnámban, Indonéziában, Etiópiában, és Kínában, készültek.

kép: Gáspár Péter, Marian Iancau/Tibet/

Zene: Orange Blossom: Souffrance, Denya, Maldito
Album: Everything Must Change 2005 - Bonsai Music
Valamint: Gáspár László
Vágás: Gáspár László

A Granturismo lehetőségeiből kiindulva az Agra felkért egy hasonló film elkészítésére, melyet utasai számára képzelt el meglepetésként 2010 karácsonyára. Az eredeti koncepció szerint a kért film nem lehet hosszabb öt percnél, nyugalmasabbnak kell lennie - tekintettel, hogy a törzsutasok általában az idősebb generációból kerülnek ki - és tartalmaznia kell egy információs sávot is, amely feltünteti a helyszíneket. A megfelelő „filmzene” kiválasztása komoly kihívásnak bizonyult. Végül is a kezdő lendület megadásához kaptam biztos útmutatást a Társaságtól: kölcsönös megelégedésünkre,  a francia Orange Blossom zenekar Everything Must Change c. albumát választották. Ez a kiváló anyag megfelelőnek bizonyult a film jelentős részének aláfestéséhez. A szükséges zenei kiegészítéseket ezúttal is magam végeztem el, az elkészült kisfilm pedig a Világszem nevet kapta. A tervezettnél kissé hosszabbra sikerült. Ez a képanyag bizonyos mértékben megegyezik a Granturismo-ban felhasználtakkal, viszont sok új helyszín került bemutatásra, és jelentős erősítést kapott Marian Iancau remek tibeti felvételeivel. Az itt bemutatott változat nem teljesen azonos az Agrának átadott verzióval, a kettő között három másodperc eltérés mutatkozik, ezért az „urban edit” alcímet viseli. Kérdésünk: Melyik ez a három másodperc?

 

 

 

 

 

 

 

Az itt látható ízelítő egyben érdekes kísérlet is egy Youtube-os képstabilizátorral. A teljes film jelenleg átalakítás miatt zárva.


Fényképezőgéppel rögzített film. A felvételek Indonéziában készültek.

kép: Gáspár Péter

Zene: John Powell
The Bourne Identity 2002 Universal Pic.

TaxiRide, The Drive to Paris

The Bourne Supermancy 2004 Universal Pic.

Nacht Deutchland
Valamint: Sekar Jupun balinéz gamelán

Degung szunda javanéz gamelán

valamint: Gáspár László
Vágás: Gáspár László

 

 

 

 

Banda szigetek

 

 

Zenei "gyűjtőutam" alatt meglepődve tapasztaltam, hogy a gamelán zene sok mai kortárs zeneszerzőt ihletett meg. John Keliehor alkotásaiból is került próbaképpen a vágóasztalra, de azt hiszem ezzel azért túllőttem volna a kitűzött célon. Úgy tűnik, a helyi progresszívek sem nélkülözhetik gamelán gyökereiket. Jó példa erre Djaduk Ferrianto és zenekara. Egy kevésbé sikerült Mission Imposible feldolgozással keltette fel figyelmemet, ám legnagyobb meglepetésemre ez a zenei téma igen közkedvelt a különböző hagyományőrző zenekarok köreiben. Széles népszerűségnek örvend a népi popzene, mely mindenütt hallható, és számunkra legalább annyira egyhangúnak tűnhet, mint az itthoni lakodalmas rock. Lényeges különbség azonban, hogy amíg nálunk a műfajt tespedt férfiak prezentálják, odaát a fiatal hölgyeké a pálya. Nemritkán olyan erotikus töltéssel fűszerezik az előadást, hogy végképp nehéz hirtelen helyretenni a látottakat és hallottakat. Véleményem és semmilyen indonéz nyelvtudásom alapján, állandóan szerelmes dalokat énekelnek, minden korhatár nélkül és a legtermészetesebb módon. Mindezek mellett van azért példa a városi lázadásra is amit pl. a Jamrud prezentál.

G.L.

 

A 2010-es év igen termékenynek bizonyult a kisfilmek terén, ugyanis a „miszter” ebben az évben ejtette meg hosszúra nyúlt vakációját Indonéziában. 2010 szeptemberében, elbúcsúzván a csoporttól, azon kezdett töprengeni, miképpen fogja jelentős adósságba verni magát az utazási társaság felé. Így kezdődött a zarándoklat a kulináris élvezetek távoli oltárához, Run szigetére. Erről a kis szigetről indult hódító útjára annak idején a szerecsendió, aminek az árát általa keltett őrület fénykorában aranyban mérték.

Az én szerencsém, hogy a Granturismo sikerén felbuzdulva, Péter sűrűbben használta a kamera funkciót, és hazaérkezvén elégedett vigyorral, mocsok fáradtan nyújtotta át a rögzített anyagot. Az elkészült film szinte minden fájlból tartalmaz pillanatokat, természetesen  a csoportosan elkövetett utazás részleteit is. Számos felvétel már korábban bemutatásra került a Világszem nevű „alkotmány”-ban. A film zenéjét illetőleg beleástam magam Szumátra, Jáva, Bali és Indonézia tradicionális zenéibe, ám ennek ellenére alapvetően John Powell  Bourne trilógiához komponált mestermunkáját használtam fel meglepő szemérmetlenséggel. A helyzet az, hogy egyes jeleneteknél, mindmáig nehezemre esik mást hallani alá. Az anyag érdekessége, hogy ezzel a zenével - főleg a komorabb etüdök miatt -, teljesen európai hangulatot kap a film. Az Indonéz emberre nem jellemző az efféle europid komorság, teljesen más zenékkel utaznak, és nemigen érdekli őket John Powell munkássága sem.

G.L.

 

 

 

 

 

Szpotok

A jól sikerült közös munka gyümölcseként a társaság felkért ismeretterjesztő előadásaik reklámszpotjainak elkészítésére.

Japán-korea est 

 

Latin-Amerika est 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

mambodomino ©