irodalom . témák

Gáspár Péter

Csak bújjatok rajta

A CNN-nél fejek hullottak.
Nyilvánvaló volt, hogy valamiről lemaradtak, csupán abban nem volt biztos senki, hogy pontosan mi is történehetett. És ha bármi történt is, az hogyan eshetett meg.
Kénytelenek voltak riportokkal beérni, de sajnos nem találtak két szemtanút, aki ugyanúgy számolt volna be a dologról. Vágóképeket vettek hát fel és próbáltak kiigazodni a számtalan tévéstáb okozta kavarodásban. Akkor már elég sokan ott voltak, az Al-Jazirától kezdve a helyi állomásokig mindenki, aki csak mozgósítani tudott akár egy újságírót is.
Természetesen a többség kétkedve fogadta a híreket – ami különben sem számított meglepetésnek ezekben az időkben, ám ez valahogy mégis más volt. Egészen felbolydult az Arany-kapu környéke. Majd egész Jeruzsálem.
Abban egyeztek meg csupán a beszámolók, hogy délután négy óra környékén egészen furcsa fényjelenség lobbant fel az óvárosban. Akadtak olyanok, akik azt állították, egészen az égig ért. Először valami robbantásra gyanakodtak, de minekutána hang nem kísérte a titokzatos fényeket és a föld sem rezdült meg – bár akadtak olyanok, akik határozottan ezen verzió mellett kardoskodtak – elég hamar kizárták a szélsőségeseket.
Azok csak később jelentek meg.
A stábok egymás sarkát letiporva randalíroztak a környéken, tizedjére, huszadjára szólítva meg a szemtanúkat, turistákat kerestek, akik talán készítettek használható felvételeket, de egy idő múltán olybá tűnt, hogy ilyen képek nem készültek.
Akadt ugyan egy idősebb amerikai házaspár, akik állították, hogy elcsípték azt a pillanatot, amikor a férfi megjelent a kapuban, de később hiába lapozgatták az Olympus memóriakártyáját, semmi használhatót nem találtak rajta.
Homályos, elmosódott fények. Semmi más.
Mégsem lehetett úgy tekinteni az ügyre, mintha mi sem történt volna, jóllehet a helyi állomások megpróbálták elbagatellizálni a dolgot.
Egy óra múlva már sokan a közelgő világvégéről és az Utolsó Ítéletről beszéltek. A szent város megbolondult. A keresztény pátriárkát képtelenség volt elérni de sem a zsidó sem a muzulmán vallási vezetők nem voltak hajlandók egyelőre bármit is mondani.
Akadtak olyanok, akik állították, az izraeliták nem véletlenül falazták be annak idején a Kaput, nincs ember – még tán David Copperfield sem – aki csak úgy keresztülsétálhatott volna rajta – miként azt sokan egybehangzóan állították.
Mások pontosan az ellenkezője mellett kardoskodtak, mondván, ha valaki, hát Ő mégiscsak képes lehetett ilyesmire. Úgy tűnt, valóban sokan látták a fehér ruhába öltözött férfit, amint kilépett a kövek közül. Rendkívül erős fény övezte, mindent elhalványított a környéken, ám mégsem nevezte senki vakítónak. A személyleírások azonban teljesen zavaros képet mutattak. Nem akadt két szemtanú, aki ugyanazt látta volna.
Egyes stábokat azonnal a Golgotára és a Szent Sírhoz küldtek, de ide igyekezett rajtuk kívül még egy sereg zavarodott ember is, akik gyakorlatilag tökéletesen eltérő dolgokkal tömték egymás fejét. Zavaros tömeg hullámzott mindenütt, s lassan eluralkodott a városon a káosz.
Mások a jól bevált reflexeknek megfelelően visszahúzódtak otthonaikba és ott várták, hogy végre elvonuljon a kavarodás.
A helyi milíciák gépfegyveresei tanácstalanul próbálták szétzavarni a csoportosulásokat, s hamarosan az első lövések is eldördültek.
A televíziókban éppen egy kisfiút mutattak, aki szemmel láthatóan élvezte a felfordulást és azt magyarázta, merre is ment a fehér ruhás férfi. Azt mondta, egyszer még visszanézett a kapu felé és mosolygott. Nem, nem volt sem öszvér, sem pálmaág, sem semmi. Csak az a furcsa fény. Azután az is kihúnyt és a férfi befordult a sarkon.
A tamáskodók csak a fejüket csóválták.
Azután mennydörgés hullámzott végig Jeruzsálem felett, s valamimód síri csend borult a szent városra. A legtöbben imádkozni kezdtek, hogy csak egy kiadós vihar legyen az.

 

mambodomino ©