irodalom . témák

Gáspár Péter

Jót Iván kalandjai 5.

(magányos dolgokról)

(illusztráció: Bíró Roland)

Taj-ping – csak erre tudott gondolni, amikor befordult a sarkon. Mire másra. Semmi értelemmel nem bírt ugyan számára ez a dolog, de ott mocorgált valahol a homloka megett, csak vitte, csak ment előre egyenletesen, Karinthy szavaival élve egyik lába a másik előtt, másik lába az egyik után, akár valami elbaszarintott kínai vers.
De jó, hogy nincs harmadik.
Van, ó van de még mennyire!
Basszustuba.
Megvakarta a fejét, hogy most aztán mi legyen, de semmi értelmezhető nem jutott eszébe – igazság szerint meg is lett volna lepve, ha most az esze – már ha akadt még ilyesmi – bármit is le tud tenni a még inkább fiktív és képzeletbeli asztalra.
Taj-ping. taj-ping
Hol a fenében szedte össze ezt a nyavalyás szót. szavat?

Találomra ment be a kocsmába. Mégsem. Jóféle pavlovi reflex lehetett, harmadik lépés után balra a zöld folt mögött.
Állni próbált.
Egy darabig eltöprenkedett az ajtóban, azután megigazította a sapkáját, valamit mormogott, ami éppen úgy lehetett elnézésféle, mint búcsúzás, és már megint kint találta magát az utcán.
Azzal épp semmi problémája nem volt, csak szaladt volna bele az éjszakába – már ha nem túl részeg egy efféle mutatványhoz.
De hát mit volt mit tenni – itt mégsem maradhatott. Valakinek éppen megveregette volna szívesen a vállát, valakinek éppen el tudta volna mondani, hogy mi is történt vele
(bár így utólag ebben sem volt biztos)
de senki nem volt, senki nem maradt, senki nem bukkant fel.
A keze még egy kicsit véres volt – ott ahol megvágta, de nem az a ragacsos, émelyítő fajta, egyszerű karcolás, bárhol kimagyarázható.
Egy nénike feküdt nem messze onnan a földön, keze fehér, piszkos zsebkendőféle a mocsokban. Közelebb támolygott. Nem nénike volt, mégcsak nem is bácsika csak egy halom rongy és szemét valami fekete zsákba gyűrködve.
Megdörzsölte a szemét.
Gázvangázvangáz
dünnyögte, s továbbdöcögött
azután mintha minden elhagyta volna eccercsak jól lerogyott, a fejét alapjaiban verte be valami uccakőbe és begurult egy kóbor tövisbokor alá.
Taj-ping – mint valami rohadt óra – tajping
aztanemjóját...
télleg minden elhagyta.

 

Az angyal nem messze tőle üldögélt. Úgy tűnt sört iszik valami üvegből és vigyorog. Szárnya ugyan nem volt, de ennyi erővel nyugodtan lehetett volna, még az utcalámpák is próbálkoztak valami hasonló illúzió keltésével. Szép fényes csíkok nyújtóztak az angyal háta megett a házfalon, ő maga tündökölt, mintha beült volna egy reflektor elé.
Nem lehetett kétség, angyal volt.
- Na, mi a börze? – kérdezte. Cigit is kerített valahonnan. Talán. Túl homályos, túl sok volt ez az egész így egyszerre. Válaszolni nem kellett. Az angyal tudta a válaszokat.
Hogy mi a börze, meg ilyenek.
Aztarohadt klisémindenit – mondta volna legszívesebben az angyalnak, de félt, hogy elzavarja, vagy feláll valami felsőbbrendű mosoly kíséretében és magával cígöli a pokolba vagy a mennyországba, bár ez utóbbira most nem sok kilátása volt.
Már ha hinni lehet az efféle dolgoknak.
- Botladozunk?
- Esegetünk... Inkább.
Az angyal mosolygott.
(zanyád)
- Cserbenhagyásos életgázolás – mondta az angyal. – Valamint társai.
- Úgyvalahogy.
- Nem nagyon néztél körül, vanyek.
Hát most erre mit mondhatott volna.
Az angyal slukkolt egyet, elgondolkodva fújta a füstöt. Aztán hamarabb leintette, minthogy belekezdett volna:
- Ne panaszkodj!
- Itt hagytak...
- Hagytad magad – helyesbített az angyal. – Persze tudom, mérhetetlen igazságtalanság, meg a többiek.
- Nem kaptam... – Próbálta keresgélni a szavakat. Megakadt.
Az angyal csak a fejét csóválta.
Egy jó darabig nem szóltak.
- Van még esély?
- Egy van – pökött az angyal. Nem lehetett tudni, pontosan mire is gondol. Elnyomta a cigit.
- ésmost...
- Ha itt nyomom, jóember, az fáj? – Ez másik hang volt. Hirtelen. Cigarettakarcos.
- ....
- Meg tudja mozdítani a lábát?
Valamivel megpróbálkozott. A fene beléd Pavlov! Hunyorogva nézett bele a reflektorba.
- A másikat? – kérdezte a cigarettakarcos, de aztán már nem hozzá beszélt: – Maga hívta a mentőket?
Jót zavartan intett nemet, majd szóban is közölte a tényállást:
- Nem.
A mentős visszafordult a részeghez. Jót csak álldogállt egy darabig, nézte, mint támogatják talpra a fickót. Inkább tűnt fekete szemeteszsáknak. Keze véres, piszkos zsebkendőféle a mocsokban.

 

mambodomino ©