irodalom . témák

Gáspár Péter

Jót Iván kalandjai 6.

(amelyben Mikulás)

(illusztráció: Bíró Roland)

Akkoriban Jót Iván kocsmákban üldögélt és várta a boldogságot.
Csak nem jött.
Jött viszont helyette más csőstül, csak úgy kapkodta a fejét. Muszáj volt, könnyen előfordulhatott volna, hogy máskülönben beüti valahova. Részeg női seggbe vagy a részeg nő barátjába (részeg). Ilyenek.
Bajusz keményen ivott mellette (minden valószínűség szerint boroskólát) és engedte, hogy vigye a lendület.
A Félcsöcsűben múlatták az időt. Egyetlen pincérnő sem dolgozott ugyan, akiről kiérdemelhette volna ezt a kétes nevet, viszont Gusztiról többen tudni vélték, hogy homokos.
Az asztaluk mellett egy jobb sorsa érdemes családapa bánatos arccal a tizedik ezrest verte bele a nyerőautomatába, miközben biztosított mindenkit, mennyivel jobban járt volna, ha kimegy a telekre a fáért.
Muszáj volt hinni neki.
A falra felmókolt televízióban egy ifjú tehetség osztotta az észt. Elég furán volt felöltözve és Jót szerint a hajával sem stimmolt minden. El is bizonytalanodott.
- Ki ez az idióta? – kérdezte.
- Ez kérnélek tisztelettel, egy egyéniség – válaszolta Bajusz és letette a poharát. – Könnyen meg lehet őket ismerni.
- Az mindjárt más – nyugodott meg Jót is. Most, hogy a könyvbizniszben mozogtak, egy időre biztosítottnak tűnt a nyugalmuk. Igaz ugyan, hogy elég cudar dolog volt kint álldogállni a hidegben, de a pultjuktól nem messze tűrhető forralt bort mértek. Ha a könyvárusok életének van karácsony táján holmi jóféle hozadéka, akkor az kétség kívül a forralt bor.
A rend kedvéért tegyük hozzá, hogy mindketten Mikulásnak voltak öltözve. Csak a szakáll nem volt rajtuk, mert, egyrészt már megborosodott, másrészt mert folyton emelgetni kellett, ha inni akartak, s ez elég gyakran megesett. Ezért aztán ott hevertek a széken a kupac könyv mellett, amit
Nagyfejű (Grószköpfliger) Janinak hoztak.
Jóféle pasirandinak néztek elébe.
- Kollega! – ordított fel hirtelen Bajusz, azzal a furi hangsúllyal, ami vicces volt és ezért Jót is megpróbálta néhanap utánozni, de soha nem sikerült igazán. Meg kellett fordulnia a széken.
Egy harmadik Mikulás egyensúlyozott az ajtóban. Dudák és csárdák villantak fel egy pillanatra Jót előtt. A kollega nem vett tudomást Bajuszról, minden energiáját az kötötte le, hogy eljusson az üzlethelység Egydudájához, Gusztihoz.
Alig állt a lábán.
A klasszik Mikulás-egyenruhát (Jót számára érthetetlen, ámbár határozottan vicces módon) egy kék búvárszemüveggel és egy légzőpipával egészítette ki. Zavaros, mutogatós egyezkedésbe kezdett Gusztival.
- Hát ez egy jópofa – vigyorgott Bajusz.
A könnyűbúvár-mikulás végülis elérte amit akart: Guszti egy fél barackot töltött be neki a pipába. A helység dermedten nézte a mutatványt.
Állva maradt. Kivette a pipát és megtörölte a száját.
A kocsma fellélegzett.
A Mikulás megfordult és dülöngélve úszni kezdett az ajtó felé.
- Viszlát! – ordította utána Bajusz.
- Iszunk látásig, urak! – intett még vissza párás búvársszemüvegében is jóságosan a Mikulás és kiúszott az utcára.
Jót eltűnődött azon, vajon hány Mikulás császkálhat így karácsonytájt a városban. Áruházak előtt, a sétálón, a Hunyadi-téren, diszkókban. És még ki tudja hány helyen. Harminc? Száz? Azokkal együtt persze, akik kijárnak haknizni a Révay-hegyre a milliomos csemetékhez.
Bajban lehetnek a kiskölykök.
Jót rendkívül sokáig hitt a Télapóban, még jóval azután is, amikor már nem csak a többiek, de az észérvek is azt mondták, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Az anyja decemberben csak Télapó-szentélynek nevezte a szobáját. Mindenütt a jó öreg szakállas – jópár féle kivitelben. Párna és ágynemű, csoki és műanyag.
Jót ugyanis nem látta be, hogy miért ne lehetne a Télapó valódi, amikor ő személyesen találkozott vele. Két éves lehetett és anya szánkón húzta el a Koós Művházba, hogy megnézzék maguknak. Akkoriban még nem álltak minden utcasarkon.
Sőt még beszélt is vele a műsor után, határozottan emlékezett rá mind a mai napig.
A Művház melletti parkolóban, a hársfák alatt. A Télapónak fehér Trabantja volt, de azt Ivánka belátta, hogy nem mehet mindenhová a rénszarvasokkal. Anya fölemelte és ő beszélt a Télapóval, aki folyton a szakállát igazgatta. Arra már nem emlékezett, hogy pontosan miről, de bizonyára fontos dolgokról. Miről másról lehet beszélni a Télapóval?
- Na szépen néztek ki…
- Kollega! – mosolygott Jót a föléjük tornyosuló Nagyfejűre.
- Grószköpfliger! – kurjantott Bajusz és megpróbálta hátbavágni. – Ülj le közénk!
- Nyárimikulások… – mondta mosolygósan Nagyfejű és lezöttyent melléjük. Nagyfejű mostanság a pedagógia nemes frontján küzdött nem kevés sikerrel, és Jót komolyan tisztelte ezért.
- Ettem egy csirkemájpörköltburgonyával-konzervet – vágott bele a tanárember – esküszöm, olyan íze volt, mint a székelykáposztának. Nem! Inkább mint a töltött paprika…
- Igazad van, az a legjobb konzerv, a töltött-paprika. Függetlenül attól, hogy mind egyforma.
- Ja – bólintott Bajusz. – A pácsó az oka. Voltaképpen pácsó-ízűek. Bármit is jelentsen ez a szó…
Jót szerencsésnek gondolta magát. Végülis nem volt kifogása a pácsó íze ellen, így rögtön többféle páncélozott ételt is azonnal szeretett. Leszámítva a zöldborsófőzeléket, mert az azért tényleg túl van már egy bizonyos erkölcsi és gasztronómiai határon.
- Mitiszunk? – dörzsölgette hideg kezeit Nagyfejű. – Mit isznak a Mikulások? Gondolom valami vodkát ott a messzi északon.
Bajuszt nem törte le a gondolat, hogy vodkát kell inniuk.
- Szigi? – kínálta szofival Nagyfejűt.
- Kösz nem – húzta el a száját a tanárember. – Próbálom kihagyni az összes első szálat, hátha egyszercsak abbamarad – Elindult a pult felé.
- Na arra várhatsz – vélte Bajusz, a szája sarkába igazítva egy koporsószeget. – Te már benne vagy a sodrásban, apám, neked már reszeltek. Szarral meszeltek…
Rágyújtott.
- Ez az olasz cigi? – kérdezte Jót.
- Abbion – fújta a füstöt Bajusz, megerősítve Jót abbéli kételyeit, hogy ez az a pakli, amit az albérletben talált, és nem volt senkié.
- Akkor elmoszkvázzuk.
- El – vigyorgott Bajusz a legnagyobb elégedettség hangján. Kicsinyt hátrább lökte a Mikulás sapkát, s leginkább egy részeges kurucra hasonlított. Nagyfejűnek is feltűnt.
- Tessék, Tenkes kapitány, a vodka – tette le Bajusz elé a stampót.
- Ide nézz, mit kaptam! – nyújtotta a markát Jót Nagyfejűnek. A Mikulás-jelmez természetesen belelógott a hamutartóba.
- Mi ez? – nézegette a félökölnyire összegyűrt alufólia gubicsot undorral vegyes gyanakvással Nagyfejű, miközben leült.
- Bontsd ki! – bíztatta Jót.

A Hunyadi tér télen is jó mulatság volt. Jótnak nem esett különösebben nehezére ott álldigálnia. Itt állt meg az ötös villamos is, a lányok nagy rössel érkeztek a karácsonyi bevásárlásba. Orra előtt a lehellete, kezében egy pohár forralt bor gőzölgött. Szájában szegfűszeg, narancs és édes vörösbor küzdött a bentmaradásért.
Bajusz igazán formában volt aznap. Saját szavai szerint ő már az egészségügyben is vendéglátózott (ami annyit tett, hogy gyrost és sajtosrolót mért a kórházbüfében), úgyhogy tudja, hogy kell az emberekkel kapcsolatot teremteni.
Ez a Mikulás-maskara pedig kifejezetten feldobta.
Jót végülis le tudta nyelni a bort és köhögve felnyerített. A Mikulás-szakállat visszaengedte az orra alá. Bajusz már régen levette a sajátját.
- Hát te hülye vagy… – nyögte még mindig röhögve, amikor végre levegőt kapott.
- Mért? – vigyorgott rá elégedett pofával Bajusz. – Mit mondhattam volna?
- Semmit – göcögte Jót. Rendezgetni kezdte a kínálatot. Gyorsan lehűlt az arcán a könnye. Minden könyvet féláron adtak, el lehet képzelni, mi mindent nem vettek meg annakidején a duplájáért az emberek. A legtöbbje túlságosan romantikus vagy dilettáns volt Jót lelki világának, de azért el lehetett csípni egy-két jó darabot (például a Vonnegutokat Nagyfejűnek).
Két becsiccsentett Mikulás, az egyik talán svungosabb a kelleténél.
- Csókolom – mondta egy bátortalan hang. Tizenkét év körüli kisfiú piros sapkában. Meg a húga százegy kiskutyás kabátban. Perdi, Bördi, Izintindi, Ofici meg a többiek. Zavartnak tűntek a két jókedélyű Mikulás láttán. Inkább Bajuszhoz beszéltek, mégiscsak kevésbé volt hivatalos szakáll nélkül, saját, jól karban tartott borostájában.
- Parancsolj, kérlek – mondta Bajusz.
- Valami kutyás könyvet keresnék.
- Hát az éppen nincs – jött időlegesen zavarba Bajusz, de látszott rajta, hogy igyekszik kiköszörülni a csorbát. – Ezzel kapcsolatban legfeljebb ezt a szakácskönyvet ajánlhatnám. De ezt jó szívvel.
- Az nem kell – szörnyülködött a kisfiú hugostul és odébbálltak.
- Még ilyet… – Bajusz értetlenkedve csóválta a fejét.
Volt azért aznapra jó hírük is a gyerekeknek. A forgalomból becsorgó haszon egyik felét (a másikat a forralt bor-árus kasszájában hagyták) Bajusz meg-megújuló jelleggel csokiba és cukorkába fektette és lendületesen osztogatta.
- Mivel szolgálhatok, kezétcsókolom? – mosolygott Bajusz.
Titkárnő-féleségek egy kisebb csoportja böngészte a felhozatalt. Déltájban mindig erre illegtek kopogó illatfelhőikkel ebédelni menet-jövet. Nagy rajongói voltak a romantikus fantáziálásoknak, úgyhogy visszajáró klienseknek számítottak.
- Valami vicceset szeretnék tulajdonképpen – mondta az egyik, de valójában már mentek is. Bajuszt ez a tény nem hozta zavarba, folyamatosan kiabált utánuk, míg átértek a sapka-árusokig:
- Ez itt például hihetetlenül vicces – bökött rá találomra valamire – Ez kell nektek, lányok! Ez annyira vicces, hogy csak kirakom a pultra és majd beszarok a röhögéstől!
Jót újfent vigyorgott egy sort.
A forgalom laza hullámokban kavargott. A két Mikulás a szikrázó kék eget bámulta, a fagyos hidegben éles körvonalakat. Jóféle téli színekkel volt kifestve minden. A platánok szürke és hamvasbarna törzsei, a vizesfekete bitumen, vagy az avarkupacok rozsdafoltjai, ahol előkerültek a fagy alól.
Odafent csak egy-két hószín felhő, körben a napfényben sárgálló házak. Oldalt a Szt. Miklós dóm gótikus gőggel sötétbarna téglaépülete.
A népség valamely, a közös tudatalatti számlájára írható oknál fogva feketébe meg vas-szürkébe öltözött s a kihívó nők sem merészkedtek a barna határvonalán túl. A gyerekeket mindez nem nagyon érdekelte, olyan színes kabátokat vettek föl, amilyet a szüleik csak rájuk adtak.
- Add oda neki!
A hang valahonnan lentről jött. Anyuka guggolt egy kisfiú mellett, aki szemmel láthatóan kétségbe volt esve. Lehetett vagy három éves. Piros kabát, fehér, bojtos sapka. Akkora alufólia gubicsot szorongatott, mint az ökle. Nagyon el volt anyátlanodva, jóllehet a fitos hölgy ott guggolt mellette, halványkék szeme a kisfiúéval egy magasságban. Jobbfelől Apuka fekete kordnadrágja, keze bátorítólag a gyerek vállán
A gyerek Jótot nézte nagy halványkék szemekkel. Bajusz sorban állt forralt borért, Jót teljesjogú Mikulás lett, a placc ura.
A kisfiú kipirult és szemmel láthatóan szívesen lett volna máshol. De legalábbis vagy jó ötméterre. A Télapótól.
- Itt van, add oda neki! – mondta Apuka is.
Jót el nem tudta képzelni, mi lehet abban a gubicsban, a kisfiú úgy forgatta, hogy látszott rajta, valami fontos dologról lehet szó. Kaptak aznap már sok mindent, de ez új volt. Egy óvodás csoport énekelt is nekik – és Bajusz jól megszórta őket frutival. Igazság szerint, bárhogy is volt felöltözve, aznap ő volt a Krampusz.
Volt még három rajz is a pultban (Nagyfejű könyveinek a tetején), amit a vásári forgatag izgalmaitól felpörgött elsősöktől kaptak. A tanítónéniknek akadt dolguk elég.
(Kolleginák! – vigyorgott rájuk Bajusz.)
A rajzokon délceg és absztinens Télapók osztották a frankót elképesztő teherbírású hátizsákokból – egyikük mindezt egy pocakos Jézuskával karöltve, aki határozottan hasonlított Zappára –, hullott a hó, bázi nagy ajándékok bedobozolva és még három rénszarvas is felbukkant egy türkizkék égen. Ahogy kell.
- Ügyes vagy. Add oda neki! – mosolygott Anyuka.
A kisfiú közelebb óvakodott és felemelte a gubicsot. De csak olyan elszánással, mintha egy tigrist szeretne megsimogatni. Jót innentől ismerte a szerepét és átvette a hideg és nyirkos golyóbist. Télapós hangon megköszönte, és mivel a szülei nagyon meg voltak elégedve gyermekükkel, ő is megdícsérte, hogy milyen ügyes, és hogy ezt nem fogja elfelejteni egy ilyen Jókisfiúnak. Adott neki frutit egy marékkal. Kedve lett volna szóbahozni azt a bizonyos biciklit is, de nem akart belebonyolódni.
- Viszont látásra Mikulás bácsi! – mosolygott Anyuka Jótra.
- Szerbusztok! – válaszolt Mikulás bácsi és megpróbálta a kabáton keresztül felmérni Anyuka melleit.
De hiába volt olyan ügyes, bátor és okos, a kisfiú leginkább szomorúnak tűnt. Csöndben ballagott a szülei között.
- Mi az? – kérdezte Bajusz, amikor megjött a lőrésektől, ahogy ő nevezte.
- Nemtom – felelte az igazságnak megfelelően Jót. – Most kaptam egy ügyes kisfiútól.
Kibontotta. Három derekasan lestrapált cumi volt benne.
Bajusz elvigyorodott. Jót teljesen meg volt hatva.

 

Azután odaadták a könyveket Nagyfejűnek, majd újfent fogyasztottak és Jót azon vette észre magát, hogy már a nővérszálló mellett dülöngélnek a narancs-szín nátriumlámpák hókásás foltjaiban. Azon merengtek, mennyire elfogytak az ajándékok és mennyire leáldozott a Télapóknak. Fölöttük a meleg színű, függönyös ablakok katonás sorban. Négy emelet.
- Lányok! – ordította Bajusz. – Tegyétek ki a pinákat az ablakba, megjött a Mikulás!
Jótnak le kellett ülnie a hóba röhögni.

 

mambodomino ©