irodalom. témák

Gáspár Péter

Jót Iván kalandjai 7.

(újságos)

(illusztráció: Bíró Roland)

Egy Bethlenvárosi Naplót akart még venni, hogy megnézze a kiadó lakásokat, mert erős volt a gyanúja, hogy Főbérlőéknek kezd elegük lenni. Ezen kívül komoly érv volt a „Bemapó” mellett – ahogy csak egymás közt nevezték az egyébként kimondhatatlan nevű újságot –, hogy ebben küzdött meg nap nap után egy jópofa comic strip keretein belül Bethmen Gábor és Drakula Junior.
Jót amellett, hogy viccesnek találta a két kis idióta történeteit, lenyűgözve állt a tény előtt, hogy néhány egyszerű vonallal, miként lehet ilyen kifejező és mókás figurákat rittyenteni, akik remekül idétlenkedtek a frappáns szövegek alatt. Már előre örült.
Azon kívül a zsebe csak úgy csörgött a sok zsétől. Messziről akár még egy derekas erekciónak is tűnhetett, úgy dudorodott a rövidgátyó. Egy lezser takarítás keretében összeszedték a szétgurult aprót és visszavitték az üvegeket.
Ha minden összejön, lesz belőle két répa, egy tejföl, meg elég sok hagyma, azzal aztán bármit megfőz az ember. Tényleg bármit. Csak ehető legyen. Messzemenően figyelembe vették a Jack London-féle aranyásó-gasztronómiai alapvetést, miszerint „mindenbe kell só, kivéve a teát” és eddig egész jól boldogultak.
Bakának még egy szakácskönyve is volt, úgyhogy a kukoricás zsömlepörkölt szintje alá többé már nem süllyedhettek.
A kulináris szakmunka első lapjait ő maga dekorálta ki egy éves korában színes ceruzával. Akadtak benne még más furcsa rajzok is. Baka azt állította, az meg az anyja volt. Arra a keresztkérdésre, hogy miért rajzolt volna az anyja egy könyvbe, Baka vállvonogatva valami olyasmit mondott, hogy „akkor már mindegy volt”.
Kiröhögték rendesen.
Baka anyja egyáltalán nem tudott rajzolni. Feca a veszprémi állatkert hősi halottját, Böbe csimpánzt kezdte emlegetni, amikor meglátta a krumpliforma bigyókat.
- Ez meg mi? – vihogott.
- Vonat… – ismerte be vonakodva Baka.
Felnyerítettek. Sokáig nem kaptak levegőt, Feca le is rogyott a konyhaszekrény mellé, Bajusz ordítva röhögött.
Baka megbántottnak tűnt. Vagy szégyenkezőnek. Akkor éppen nem evvel foglalkoztak.
- Anya nagyon rosszul lát – próbálkozott – Kilenc dioptriás a szeme…
Ezt nem kellett volna mondania.
Bajusz sikítozott.
- Muti még egyszer! – hörgött Feca, hogy aztán végképp elterüljön a linóleumon.
- Beteg voltam – mondta Baka. Alig hallották.
Dühösen kitépte Feca kezéből a szakácskönyvet és kiviharzott a konyhából. Bevágta maga mögött az ajtót.
Erre azért abbahagyták.
Aztán Baka is megbékült. Viszont addigra megéheztek.
Jót így hát ráérősen ballagott; már látta a célt – az újságos rozsdaette bodegáját az ABC mellett. Viharszagú idő volt, akkora fölyhők rohantak odafent, hogy csuda. A lakótelep mögött sötétkékre borult már az ég, de a házakra szemből erős délutáni nap sütött, sárgára, ragyogóra varázsolva a betont. Tíz emeletnyi üvegablak tündökölt Jótra, itt-ott kiszabadult függönyök, vagy száradni kiakasztott ruhák lengedeztek a megélénkülő szélben.
Egy anyóka billegett az újságosbódé felé, jobbjában bot, másik markában fogantyú: a méltán népszerű gurulós batyuk egyike kullogott utána. A százéves fajtából. Jót azt számolgatta, melyikőjük ér oda hamarabb. Az anyókának olyan hetvenméteres előnye lehetett, de a dolgok állása szerint még nem volt lefutva a dolog.
A néni mellbedobással győzött. Kicsit lihegett.
Olyan vastag szemüvege volt, mint Baka anyjának lehet. Jót elmosolyodott.
A nénin kendő volt, kötött és fekete. Leszakadt őszi levelek gabalyodtak bele. Diribdarabok. Jót azt fontolgatta, eleshetett-e. Amit feltűnés nélkül levehetett róla, azt leszedte, amíg az anyóka előkerítette a kiskocsiból a bukszát.
Az újságosnak rossz kedve volt. Pedig szemből csak úgy ragyogott rá a nap. Biztos a Kossuth időjárásjelentése sodorta kétségbeesésbe, ami odabentről recsegett. Arra az esetre, ha nem látná a rohanó, szilvakék fölyhőket.
A buksza egy megviselt nejlonzacskóból került elő végül.
- Dörmögő Dömötörje van, aranyos? – kérdezte a néni.
- Ez a kettő van– került elő hamarosan két ovisújság a bódé ablakán. – Melyiket?
Az anyóka egy pillanatra abbahagyta a babrálást a bukszán és közelebb próbált hajolni, hogy lásson egyáltalán.
- Mennyi az ára?
- Mind a kettő huszonkilenc – hangzott kelletlenül a bódéból. – Melyiket?
- A kisunokámnak lesz – mondta magyarázóan a néni, és kicsörgette az aprót a napilapokra. Jót komolyan gazdagnak érezte magát a dudorodó zsebével.
- De melyiket teccik kérni? – az újságos kicsit idegesnek tűnt.
- Kiszámolná, aranyos? – kérdezte a néni és aprólékosan megnézegette kívülről a Dömötöröket.
- Persze, de melyiket teccik?
- A vonatossat, aranyos – mondta végül a néni.
És akkor Jót nem tudta, mi ez a jókora gombóc itt hirtelen a torkában.
Sírni szeretett volna. Vagy inkább elszaladni. Vagy bármi.

 

mambodomino ©