irodalom . témák

Gáspár Péter

Jót Iván kalandjai 8.

(amelyben szereti a nőket)

(illusztráció: Bíró Roland)

Jót Iván, minekutána semmi dolga nem akadt, eszébe jutott, hogy sétál egyet, lesz, ami lesz.
Ha a kutya kovászba ugrik is.
Jókedvű nap volt, rengeteg fénnyel és színekkel. Az ilyeneket kiváltképp szerette. Ilyenkor veszi észre az ember a bogarakat a fák törzsén vagy a hangyákat a járdán. Ilyenkor mintha jobban érezné, hogy valamimód része ennek a nagy zsezsegésnek.
Pödört egy hegyesset és nekivágott a zegzugoknak.
Majd a kacsákkal elszívja valamikor.
Meglepte magát egy fagylalttal és úgy indult neki a Károlyi Zsuzsanna útnak. A fejében, a láthatatlan lemezjátszón valami népies szegmens ment éppen, de úgy ítélte meg, hogy maradhat; nem keresgél, a végén még talál valami Neotont, aztán győzze lecserélni.
Jobb dolga végképp nem lévén, a nőket kezdte figyelni. Ismét helyt adott azon megfigyelések igazának, miszerint az emberhímek többsége ráérő szabad ideje jelentős hányadában így vagy úgy, de a szexre gondol.
Női bicigli, repülő légy, fagylaltozó (uram bocsá’ banánevő) lányok. Ilyesmi.
Jót a fiktív legényes ritmusára fickósan ballagott.
Citrom, vanília, eper. Meg egy idejekorán lezabált tejszínhab.
Szóval a nőket nézte és sétált.
Szerette a mindenféleségüket, és az egyformaságukat, ahogy illegették magukat, ahogy sütkéreztek a napfényben. Ahogy trécselve ballagtak és a szemük sarkából követték a világot.
Jót mindig is úgy gondolta, hogy valamimód többet látnak, pontosabban több mindent látnak tisztán. Akár a szemük sarkából.
A múltkoriban olvasta valahol, hogy most már a brit tudósok is köbö így gondolják, és megnyugodott. Örült, hogy végre tisztázódott az ősi probléma, hogy miért találják meg mindig a nők a vajat a hűtőszekrényben, amikor az az előbb még biztosan Nem Volt Ott.
Baka ezzel kapcsolatosan holmi félig egymásba lógó, párhuzamos dimenziókról próbált valamit elmondani a múltkoriban, de az est végére túlságosan is eltávolodtak egymástól a dimenzióik, és ez végülis nem került pontosan kifejtésre.
Jót legalábbis nem emlékezett rá.
A kacsáknál csend volt és béke és nyugalom. Egy darabig taposták a vizet a pad előtt, aztán találtak maguknak egy kisgyereket és egy erősen a nevelésre koncentráló anyukát. Náluk kenyér is volt, szóval a kácsák áteveztek a másik padhoz.
Az anyuka is gyönyörű volt.
Szépségén merengve Jót azon a felemás érzésen tűnődött, amikor az ember életében felbukkan a női bugyi. Nem csak úgy reggel összeszedve, de kimosva és berakva valahová.
Egyszerre kényelmes és nyugtalanító. Hogy végül miként sül el a dolog, az persze már más tészta.
Az utóbbi időben – az obi van-féle terminológiával élve – Jót Ivánnal volt az Erő, úgyhogy optimistán vizsgálta a kérdést.
Az anyuka is optimistának tűnt, elégedett arccal művelte a gyerekfárasztást. A tó partján még jóféle nyárfák is álldogálltak. Igazi romantikus festő különb témát nem is találhat, hacsak egy kicsit is ad magára.
Teljesen oda nem illő módon Baka bátyja jelent meg a színen. Momentán józannak tűnt, de Jót azért nem vett volna mérget rá. Mostanság áramlott be vidékről, hogy valami munkát találjon, és ez azóta már többször is sikerült.
Elégedett arccal zöttyent le a padra.
- Na szevaszkám!
- Kérlek alássan.
Egy darabig csak süttették magukat, s nézték, hogy járja a táncát a vizen a fény.
- Csinos anyuka.
- Csinos – mélázott Baka bátyja. – Az én nyuszimalacom is ilyen volt. De hozzám persze már csak akkor jött, amikor megrágta és kiköpte az élet. – Vigyorogtak egy sort. – Ezt természetesen meg is mondtam neki. Ó szegény. Kapta az ívet rendesen.
Egy darabidőre elmerengett.
- Idióta férj, két hülyegyerek. A nagyobbik az teljesen hülye volt. Még a roller is komoly kihívást jelentett neki. De a kislányt komáltam – Hallgatott egy sort. – Járni is alig tudott, de a kés volt a kedvenc játéka.
- És aztán? – firtatta Jót.
- Egyszer megkérdezte, hogy mivan. Mondom, ez az átkozott dugás megmételyezi az életemet. És épp a közös jövőnkön gondolkodom. Aztán mondom, hogy ha lenne egy revolverem, legszívesebben a halántékomhoz szorítanám, és kiloccsantanám az agyamat.
Felemás vigyorral nézett Jótra.
- Sosem szerettem a mellébeszélést.
Az anyuka még a kiskabátját is levette, olyan jó idő volt. Ezen elmerengtek egy darabon, s bizony, jól esett.
Kisvártatva az anyukán komoly aggodalom jelei mutatkoztak. Először is végigtúrta a pöpec babakocsi rafinált rakterét, s ez azért is ment nehezen, mert közben nem merte elengedni a kacsákkal kokettáló gyermek kezét.
Tanácstalanság, majd némi düh következett, de ekkor már a park széle felé figyelt, szép szemét kezével árnyékolva.
Majd a pöpec babakocsit hátrahagyva, gyerekestül Jóték padja felé indult. A kissrácnak nem egyezett a véleménye, de anyuka hamar leszerelte.
Érdeklődve figyelték, mint ring feléjük hosszú, farmeros combjaival a gyerek tempójában. Mire közelebb ért, már diszkrét mosolyra is futotta.
Jóték kíváncsian várták a fejleményeket.
- Sziasztok.
- Részünkről a szerencse. – Kicsit hunyorogni kellett a fényben, ahogy felfelé pillogtak. Megpróbálkoztak valami macsósabb mosollyal, ezen már ne múljon.
- Nem tudom, megkérhetnélek-e benneteket valamire… Olyan hülye szitu, bocs. – Mielőtt válaszolhattak volna, biztos ami biztos, azért belekezdett. – Lemerült a mobilom és nem tudok szólni a barátnőmnek, hogy el kéne ugranom ide a sarokra, de ő mindjárt itt van és itt találkozunk a stégen.
- Inngen – bólintott Jót – eddig stimmt.
- Viszont itt a sarkon van egy kisbolt és szerintem ott hagytam a sálamat. Ilyen kék, sárga mintákkal.
- Inngen – mondta most Baka bátyja.
- Ha szépen megkérlek benneteket, elhoznátok nekem? Biztos vigyáznak rá, és én nem mehetek innen, mert mindjárt jön a barátnőm és nem szeretném elkerülni.
- Szívesen vigyázunk a kissrácra és találkozunk a barátnőddel, amíg visszaérsz – javasolta Baka bátyja.
- Lécci… – mondta inkább anyuka, aki a fenti variációt mintha meg sem hallotta volna.
Elképesztően szép szemei voltak.
- Az ott? – kérdezte Jót, a park széle felé intve.
- Igen, köszi – mosolyodott el anyuka. – Kék, sárga mintákkal.
- No jó. Elbattyogunk a kedvedért – nagylelkűsködött Jót.
- De ha már ott vagyunk, lehet, hogy megiszunk egy sört – intett óvón Baka bátyja, akiben csak most tudatosult, hogy Jót többesszámban beszél.
- Persze, igyatok csak – mosolygott tovább engedékenyen anyuka, de ez már nem tűnt annyira őszintének. – Egészségetekre! Itt leszek.
Kényelmesen elindultak, ki a parkból.
- Megvárhatta volna a barátnőjét és eltolhatnák együtt a kocsit a bolthoz – morgott Baka bátyja.
- El – mondta Jót vigyorogva. – de az nem az igazi.
Csikorgott a lábuk alatt a gyöngykavics, ahogy ott sétáltak.
- Jó kis mellei voltak – nosztalgiázott Baka bátyja.
Jót nem nyitott vitát, csak somolygott.
Fényesen sütött a nap, botlábbal szaladtak a dobbermannok.

 

mambodomino ©