irodalom . témák

Gáspár Péter

Jót Iván kalandjai 9.

(amelyben hangyás)

(illusztráció: Bíró Roland)

- Mürmidónok – mondta Baka
- Mi a baj? – kérdezte Jót.
- A hangyák – bökött az asztalra Baka – valamelyik görögnél olvastam a szigorlathoz.
- Az más – mondta Jót és mindjárt nagyobb tisztelettel kezdte nézni a kis fickókat, jóllehet már eddig is le volt nyűgözve tőlük. Komoly elszántsággal rohangáltak a borospoharak között.
Nem is olyan régen bukkantak fel az életükben. Pontosabban, nem is olyan rég vették észre őket. Ott mászkáltak majd’ mindenütt. Tavaszodott – mostanság olvadhattak ki a hibernálásból. Apró, fürge figurák a konyhakő óriás sakktábláján. Jóték inkább nézegették, mint irtották őket, így azok szagösvényeiket követve, kedvükre korzózhattak fel s alá. A metlaki illesztéseinél bukkantak elő, kicsivel a gáztűzhely mellett.
Egy darabig Jóték gyanakodtak, hogy talán majd mások is jönnek, például Csótányék barátaikkal és üzletfeleikkel, de egyelőre úgy tűnt, szerencséjük lesz és megússzák a fáraóhangyákkal. Nemsokára a megfelelő menyiségű lelkiererőt is összegyűjtötték, hogy szembenézzenek a hangyák jelentette problémával, és mint oly sok más esetben, erről is kiderült, hogy végső soron nem probléma.
A tisztesség kedvéért tegyük hozzá, hogy a hangyák háziállattá való nemesedését néminemű vita azért megelőzte. Feca valamiért kezdetttől fogva ellenségesen lépett fel velük szemben. Látomásszerű leírásokkal rémisztgette az albérletet hangyákról, világuralmi tervekről és közös tudatról. Elég sok sci-fit olvastak akkortájt ahhoz, hogy tisztán lássák maguk előtt a „Gyilkos hangyák támadásá”-t.
Mint mindig, akkor is kint üldögéltek a konyhában. Megközelítőleg tizenhárom liter bor volt az asztalon, jobbára egyliteres kiszerelésben. Csaplárosné meg a brigád, Durbints sógorral az élen.
Mindenki készen volt, mint a lecke.
A változatosság végett, ezúttal két lány is ott üldögélt az asztal túlfelén, miszerint az üveghegyen túl. Talán másodévesek lehettek, de ezzel voltaképp senki nem törődött igazán. A csinosabbik, Genyó Pannika határozott érdeklődést mutatott hangya-kérdésben. Jelenleg keleti gondolkodásba volt elszállva a barátnőjével együtt, aki szintén ott ücsörgött. Az ő nevét pontosan senki nem tudta. Csávóarcú Lánynak nevezték maguk között, ami lovagiasnak éppen nem volt nevezhető, viszont nagyjából pontosan körülírta a helyzetet. Valami oknál fogva szívesen lógott Genyó Pannikával, aki Jóték legnagyobb örömére kellemesen domborodott az asztal túlfelén.
Jót megpróbált valami észérvet bevetni a hangyák oldalán:
- Okosak. Például.
Feca nem nagyon hitte a dolgot.
- Bolyban okosak, de egyébként elég hülyék
- Milyen hülyék? – Jótot kíváncsivá tette az elképzelés.
- Nagyon. Például annyira hülyék, hogy nem is tudják, ki fújja le őket kemotoxxal.
Baka sóhajtott:
- Ezt már megbeszéltük. Nincs biológiai fegyver!
Feca nem értett pontosan egyet:
- Maradjunk annyiban, hogy próbáltunk megegyezésre jutni – mondta türelmes hangon. – Nem ragaszkodom a kemikáliákhoz. Ecetet nekik, meg forró vizet!
- Rossz karmát csinál – mondta Genyó Pannika.
- Újak jönnek helyettük. Teljesen fölösleges kinyírni őket – vélte Baka, aki szemlátomást megpróbált bevágódni Pannikánál..
- Ha jól csináljuk, akkor nem jön vissza senki – mondta Feca.
- Akkor előbb-utóbb jönnek vissza – Baka az állapotához képest feltűnően biztos volt a dolgában.
- Na jó, talán akkor. De ez még nem változtat a dolgokon. Izegnek-mozognak és gyanúsak.
- Viszont minden szart összeszednek és elvisznek – állította Baka.
- Mindent? – Feca szemlátomást hajlott a megegyezésre (már csak Pannika miatt is).
- Ahogy mondom.
Feca mindazonáltal továbbra is gyanakodva figyelte a kis rovátkolt barmokat.
- Mennyi ideig élnek ezek?
A Csávóarcú Lány azt mondta erre, hogy olyan, mint idő, tulajdonképpen nincs is. És nem is érdemes. Ezt talán ő sem értette, úgyhogy gyorsan zavaros folytatásba menekült:
- Merthogy nem számít semmi, mert úgyis újjászületünk. Egy csomószor.
- Folyton folyvást – bólogatott Genyó Pannika  – Akár hangyaként is.
Egy darabig csend lett. Baka felvonta a szemöldökét. Tisztán látszott, hogy kizárólag Genyó Pannika mellei iránt érzett tisztelete tartja vissza az őszinte véleménynyilvánítástól.
- Honnan jöttünk, hová megyünk? Az hogy Örökké mit jelent? – idézett Feca egy filmplakátot gyorsan, mielőtt még lemaradna a női nemről filozofice.
Most Genyó Pannika vonta fel a szemöldökét. Meg kellett zabálni, ahogy a mondás is tartja.
- Szóval meddig él egy ilyen kis nyomonc? – ismételte meg Feca.
- Pár évig biztosan elél – vélte a Csávóarcú Lány.
- De utólag kiderült, hogy a megfigyelt hangya, már a megfigyelés kezdetekor döglött volt – vigyorgott Baka.
Ez is egyike volt azoknak a dolgoknak, amit akkoriban olvastak valahol és most kapóra jött. Elégedetten kuncogtak.
- Esküdj, hogy mindent összeszednek! – mondta Feca.
- Sőt, visszaviszik az üres üveget az éjjelnappaliba.
- Rendben – bólintott Feca.
Ígyhát a hangyák végülis maradhattak, Genyó Pannikával egyetemben, akit a karmája egy darabidőre összekötött mindenkivel. Senki nem háborgott, talán csak a Csávóarcú Lány.
Egyébiránt a hangyák bámulatos dolgokra voltak képesek.
Valamimód tényleg mindent megtaláltak és ilyenkor rejtélyes eszközeikkel gyorsan hívták a többieket. Ezek aztán nagy elszántsággal mindent megpróbáltak elhurcolni, ami csak egy kicsit is ehetőnek bizonyult. Morzsát, csontot, taknyos zsebkendőt. Fecának szava nem lehetett.
A srácok a klubestek során is csak azon vitatkoztak össze egy kicsinyt, hogy vajon a kis fickók mi alapján találják meg az elhordani valót. Baka szerint annyira jó a szaglásuk, hogy az alapján bármit hamar fellelnek. Feca erre azt mondta, inkább annyira hülyék, hogy csak azt találják meg, aminek nekimennek, s tulajdonképp csak bolyonganak, minden különösebb cél nélkül.
Később Baka bánatára ez utóbbi változatot igazolták Jót megfigyelései, aki nagy ráérésében gyakorta figyelgette, mit is művelnek apró albérlőtársaik. Egy alkalommal cafatnyi füstölt húst rakott ki a kőre, hogy meglesse az első felderítőt, amelyik rábukkan. Több hangya is arrafelé sertepertélt, jó esélye volt valamelyiknek – ha ugyan jó az orruk vagy mijük – hogy ráérezzen a vacsira.
Ez sokáig nem következett be, sőt inkább olybá tűnt, mindent megtesznek, hogy elkerüljék a melót. Olyan is akadt, amelyik végtelen sétaútján hirtelen oldalra fordult és célba vette a húsfecnit, majd azzal a lendülettel egy milliméterrel el is vétette és továbbrohant.
Jótnak egyre kevesebb illúziója maradt.
Csak ült ott, kívülállóként a nagy magasságban és mindenfélén morfondírozott. Úgy megdöbbent saját nagyságán, hogy elhatározta, megpróbálja rákényszeríteni az akaratát a kis oktalanra. Kicsinyt előrehajolt. Erősen összpontosított, hogy elterelje véletlen útjáról a hangyát, hogy valami láthatatlan kisugárzással, gondolati paranccsal az elméje hatalma alá vonja.
A hangya mintha reagált volna. Vagy mégsem.
Ment tovább, finoman bukdácsolva a kőpadló egyenetlenségein. Azután megfordult. Nem pont arra, amerre Jót szerette volna, de legalább nagyjából abba az irányba. Fél siker.
Jót nagy levegőt vett, mélyet, miként az az ilyen felsőbb elmék sajátja és még jobban összpontosított. Nesze neked közös tudat!
Egy pillantásra kapta csak el a tekintetét róla, hogy lássa, valaki időközben nem találta-e meg a húsfecnit, de a kis bestia addig bemászott Feca bakancsa alá és nem is látta többet.
Hiába parancsolta elő onnét.
Jót elmosolyodott, hogy már megint milyen frappáns módon koppint orrára az élet.

 

mambodomino ©